Pacsirta és a bagoly kronotípusok

Persze jelentős egyéni különbségek is vannak a tekintetben, hogy ki mikor tud jobban aludni, vagyis, hogy kinek mikor diktál alvást a cirkadián ritmusa. A pacsirta (reggeli típusú) emberek korábban szeretnek kelni, reggel éberebbek, este viszont korábban elálmosodnak.

A baglyok (esti típusú emberek) ennek ellenkezőjével jellemezhetők. A kutatások arra utalnak, hogy a két végpont között inkább egy folytonos átmenet van. Tehát mindenki a saját biológiai éjszakája idején alszik a legjobban, legfolytonosabban, legzavartalanabbul és legpihentetőbben, amit a tobozmirigy által termelt melatonin nevű hormon vérbe való kiáramlása, a csökkenő testhőmérséklet és az alacsony kortizolszint jellemez. Ezek a hormonális és testi folyamatok a reggeli típusú (pacsirta) emberek körében az este/éjszaka folyamán korábban észlelhetők, míg a baglyok körében később kezdődik a biológiai éjszaka. Aki korán kel, nem biztos, hogy aranyat is lel, ellenben lehet, hogy genetikailag így van „programozva”, azaz pacsirta. Továbbá bizonyos az is, hogy napi rendszerességgel a saját cirkadián fázis korai szakaszaiban ébredni nem egészséges (Merrow és mtsai. 2005). Az persze igaz lehet, hogy egyes társadalmak különböznek abban, hogy mennyire és milyen körülmények között preferálják a pacsirtákat, illetve a baglyokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X