A gyermekek és az alvás

Köztudomású, hogy az újszülöttek a nap legnagyobb részét (mintegy kb. 16 órát) átalusszák. Ez az alvás pedig nagyon aktív: körülbelül a felét az álomlátó alvás (REM-alvás) tölti ki. Nem lehet tudni, hogy ez az arány miért ilyen magas, de valószínűleg a tanulás intenzitásával függ össze, hiszen a korábban leírtak szerint a REM-alvás elsősorban a memória …

Continue Reading

Délutáni alvás szieszta

Az alvás másodlagos kapuja: kora délutáni alvás és sziesztakultúrák. Van egy kitüntetett napközbeni időszak, amikor jól lehet aludni, ez pedig a kora délután (valamikor 13 és 16 óra között, pacsirták körében korábban, baglyoknál későbben). A csecsemők, kisgyerekek, valamint a sziesztakultúrák időbeosztása szerint élő felnőttek ezt az időszakot használják ki egy kis átmeneti pihenés érdekében. Ha …

Continue Reading

Pacsirta és a bagoly kronotípusok

Persze jelentős egyéni különbségek is vannak a tekintetben, hogy ki mikor tud jobban aludni, vagyis, hogy kinek mikor diktál alvást a cirkadián ritmusa. A pacsirta (reggeli típusú) emberek korábban szeretnek kelni, reggel éberebbek, este viszont korábban elálmosodnak. A baglyok (esti típusú emberek) ennek ellenkezőjével jellemezhetők. A kutatások arra utalnak, hogy a két végpont között inkább …

Continue Reading
X